"Az, aki arra használja ügyességét és alkotó képzeletét,

hogy meglássa, milyen sokat tud adni száz forintért, ahelyett, hogy azt keresse, milyen keveset tud adni száz forintért, sikerre van ítélve."

A TEJFELDOLGOZÁS JÖVŐJE

A tejiparban jártas szakemberek körében ismert az ágazat munkaerőpiaci helyzete, a szakember utánpótlás és képzés megoldatlansága, illetve mindezek következtében kialakuló élelmiszerbiztonsági kitettség. Több ismert beruházás, oktatási program van folyamatban főleg a nagy gyártók támogatásával ill. közreműködésével elsősorban a képzési, oktatási feltételek javítására. Azonban a műszaki és szervezési fejlesztések megvalósítása a rendelkezésre álló anyagi források meglététől, a beruházók szándékától és a gyártók által elállított eszközök az Ipar 4.0 rendszerhez való robottechnológiai megfelelőségétől függ.

Az ipari technológiai forradalom, tapasztalatait látva, a digitalizáció és robotizálás jelentheti a megoldást az Ipar 4.0 rendszer által megfogalmazott termelési feladatok szervezésében, az alkalmazott eszközök önálló kommunikációját feltételező műszaki megoldásokkal.

Az Agrometál cégcsoport neve összeforrott a hazai tejipari innovációval, az általunk gyártott berendezések nagy része már alkalmas az Ipar 4.0 rendszer által megfogalmazott szervezési és kommunikációs célok megvalósítására.

A tejiparban is tanúi vagyunk a főleg külföldi, nagy kapacitású tejfeldolgozó technikákat, technológiákat látva, hogy versenyképességünk megtartása érdekében elkerülhetetlen a hazai digitális technológia alkalmazása.

Jelenleg a tejipari fejlesztések a munkaerőpiaci helyzet következtében kialakult munkaerőellátottság okán elsősorban a csomagolástechnika-robotizálás és a fejlett logisztikai megoldásokra helyezik a hangsúlyt, de a gépgyártók már gyártják az Ipar 4.0 kompatibilis és robottechnológiai alkalmazhatóságú termékgyártó berendezéseket.

Tejüzemi technológiáknál már több berendezést, eszközt ismerünk (Agrometál technológiák), amelyek már intelligens kommunikatív eszközökkel rendelkeznek és más eszközökkel, illetve rendszerekkel is képesek kommunikálni egymás működését vezérelni, szabályozni. Ide sorolhatók a tejátvétel berendezései, valamint a digitálisan vezérelt pasztőrözés (UHT, ESL, normál tej) megoldásai, a CIP rendszerek, akár teljes üzemi alkalmazással, a tej, joghurt gyártósorok és egyes sajtgyártó berendezések, túró-rudi gyártó gépsorok. (stb.)

A fejlesztések ezen szintjén az alkalmazások integrált bemutatására megvalósítható lenne egy bemutató-, oktató-, kutatóbázisként működő, „pilot” termelőüzem, ami már az Ipar 4.0 termelési szerkezetet tükrözné, és kijelölhetné a tejipar fejlesztési céljait.

Monostori Lajos Az Agrometal Klaster Zrt elnöke


A TEJFELDOLGOZÁS JÖVŐJE

Tejüzem



A TEJFELDOLGOZÁS JÖVŐJE

Virtuális oktatási környezet



A TEJFELDOLGOZÁS JÖVŐJE

Fejlett gyártásirányítási rendszer



A TEJFELDOLGOZÁS JÖVŐJE

Robotizált tejüzemtervrészlet



Ezekre még szüksége lehet?!