A GABONASZÁRÍTÁS GÁZKIVÁLTÁSA HETECH TECHNOLÓGIÁVAL, A SAJÁT ÉS MÁS GYÁRTMÁNYÚ SZÁRÍTÓK ESETÉBEN

A szárítás jelentős energia igénye és költsége miatt a gazdálkodók igyekeznek az aratást úgy szervezni, hogy a betárolást megelőző szárítás mértékét minimalizálni tudják. Gyakorlatilag szeretnék a gabonájukat a lábán megszárítani. Ez a taktika kedvező időjárási viszonyok esetén eredményes lehet. Azonban az időjárás ezt keresztülhúzhatja, ami következtében több féle kár éri a gazdálkodókat.

A gabonaszárítás hőenergia hordozó költségének a megtakarítására való törekvés a gazdálkodók részéről érthető, mert az a termelésük gazdaságosságát és hatékonyságát jelentősen elősegíti. Ugyanakkor jelentős kockázattal is jár, mivel egy kedvezőtlen időjárás esetén nem megtakarítást realizál a gazdálkodó, hanem jelentős kárai keletkeznek. Egyrészt a talajtaposási kára, másrészt a gabona beltartalmi értékének a csökkenése miatt.

Ezen a gyártói gyakorlaton változtatott a HETECH, mivel a világon elsők között, a gabonaszárítóit alternatív alapú hőenergia ellátással is biztosítja.

Alternatív energiahordozóként a gabona előtisztítása, szárítása és utótisztítása során keletkező léha, ocsú és hasonló melléktermékek kerülnek felhasználásra. Így annak a tüzelési célú hasznosításával történik a szárításhoz szükséges hőenergia előállítása.

A gazdálkodói gyakorlat szerint a kalászosok és az olajos növények szárítása kisebb hőenergia igényű, így az ebben az időszakban keletkező léha és ocsú felhasználható a nagyobb hőenergia igényű kukorica szárítása során. Ezeket kiegészítve a kukorica tisztítása során keletkező melléktermékkel, a kukorica szárításának a hőenergia igénye lefedhető.

Amennyiben az adott gazdálkodónál más egyéb tüzelési célú hasznosításra alkalmas alapanyag, melléktermék is rendelkezésre áll, abban az esetben az is bevonható a szárítási hőigény kielégítésébe.

A HETECH szárító alternatív tüzelésű hőenergia ellátása: Az Anthera Kft Városföldön üzemelő Hetech 6/5 típusú gázüzemű s zárítójának a gázkiváltását 2024-ben végezte el a HETECH.

A gázkiváltó technológia létesítésének egy mozzanata:

A GABONASZÁRÍTÁS GÁZKIVÁLTÁSA HETECH TECHNOLÓGIÁVAL
A HETECH Folyamatvezérelt Finomszabályozású Alternatív hőenergia ellátású szárítójának a tulajdonságai és funkciói amelyek a gázkiváltást követően is változatlan formában megmaradtak: - A szárítóközegnek a szárítón belüli optimális áramlási viszonyai
- Terményoszloponként kitárolt terményből történő mintavétel és nedvességmérés
- Terményoszloponkénti kitárolási sebesség változtathatóság

A technológia próbaüzemnek egy mozzanata:

A GABONASZÁRÍTÁS GÁZKIVÁLTÁSA HETECH TECHNOLÓGIÁVAL
A nem Hetech gyártmányú szárítók gázkiváltásának lehetőségei a „Gabona szárítás gázkiváltó HETECH technológiával” és a megoldás jellemzői:

A GABONASZÁRÍTÁS GÁZKIVÁLTÁSA HETECH TECHNOLÓGIÁVAL
Kardos László
projektvezető

Hetech Trend Kft.

6000 Kecskemét, Könyves Kálmán krt. 18.
+36 (76) 509–030
hetech@hetech.hu
www.hetech.hu
https://www.facebook.com/hetechtrendkft/


Copyright 2025, MintaGazda Magazin

Minden jog fenntartva!

Design MintaGazda Magazin