"Az, aki arra használja ügyességét és alkotó képzeletét,

hogy meglássa, milyen sokat tud adni száz forintért, ahelyett, hogy azt keresse, milyen keveset tud adni száz forintért, sikerre van ítélve."

Cikkek, Információk

Olvasson a legkorszerűbb technológiákról,
tájékozodjon az aktuális lehetőségekről!


Váltás az eredeti elképzelésre

Váltás az eredeti elképzelésre

A Top20 Hibridkukorica Kisparcellás Fajtakísérletei régi-új koncepció szerint
Amikor 2006-ban meghirdettük a Top20 fajtakísérleteket, elképzelésünk az volt, hogy a nemesítők és kereskedők mellett elsősorban gazdák küldik be a vetnivaló magot, s mi visszaigazoljuk mind a vetőmag, mind a hibrid minőségét.

Elolvasom



nyilatkozatot fogadott el tizenegy ország agrárminisztere

Nyilatkozatot fogadott el tizenegy ország agrárminisztere

Egy kiszámítható, megvalósítható, a gazdálkodói és tagállami pénzügyi kockázatokat csökkentő Közös Agrárpolitika irányába mutató javaslatokat tartalmazó nyilatkozatot fogadott el tizenegy ország agrárminisztere a Visegrádi Csoport kibővített agrárminiszteri ülésén Poznanban - közölte az Agrármisztérium (AM) kedden az MTI-vel

Elolvasom



Nagy István: jövő augusztusban léphet életbe az új bortörvény

Nagy István: jövő augusztusban léphet életbe az új bortörvény

Végső egyeztetés alatt van és hamarosan benyújtják a parlament elé az új bortörvényt, a tervek szerint az új szabályozás jövő augusztusban léphet életbe - jelentette be az agrárminiszter csütörtökön, Móron a "Miklóscsabi pincéje" avatásán.

Elolvasom



Tempo vetőgépmodell, FH 2200 front műtrágyatartály, Vaderstad Kft.

Újdonságok és vonzó ajánlatok

a Väderstad nyári Tempo előszezoni akciójában, avagy 50%-os piaci részarányt csak a legjobb ajánlatokkal lehet elérni és fenntartani!

Elolvasom



A Solar-d Kft. több mint 20 éve épületgépészeti-, légtechnikai szereléssel

Solar-d Kft. 1989-óta az épületgépészetben

A Solar-d Kft. több mint 20 éve épületgépészeti-, légtechnikai szereléssel, továbbá víz-, gáz-, fűtésszerelési anyagok és szaniter áruk kereskedelmével foglalkozik.

Elolvasom



9. FARMER-EXPO - BAROMFITENYÉSZTÉSI KONFERENCIA

9. FARMER-EXPO - BAROMFITENYÉSZTÉSI KONFERENCIA

A Farmer-Expo idei baromfis rendezvényét az Agrárgazdasági Kamara Hajdú-Bihar megyei állattenyésztési osztály vezetője nyitotta meg, s egyben jelezte a körülmények ellenére kifejezetten népes hallgatóságnak, hogy a rendezvény egyúttal a megyei szervezet osztályülésének is helyszínt ad.

Elolvasom



Drónok a precíziós mezőgazdaságban

Drónok a precíziós mezőgazdaságban

A világban kialakult jelen helyzet rávilágított, hogy az élelmiszer egyre inkább a stratégiai jelentőségű fogyasztási javak közé tartozik, így a megtermeléséhez szükséges erőforrásokat azok szerzik meg a jövőben, akik átlagon felüli szaktudással rendelkeznek és nyitottak a jövő technológiájára.

Elolvasom



Miért választ egyre több gazda Alpego középmély lazítót?!

Miért választ egyre több gazda Alpego középmély lazítót?!

Az Alpego, mint márka gyorsan terjed a gazdák között, legelterjedtebb terméke Magyarországon a középmély lazító, amit több, mint 30 éve gyárt a világpiacon elismert olasz családi vállalat.

Elolvasom



DIGITALIZÁCIÓ, MÉRÉSTECHNIKA ÉS KARBANTARTÁSTECHNIKA

DIGITALIZÁCIÓ, MÉRÉSTECHNIKA ÉS KARBANTARTÁSTECHNIKA

A japán TOPCON rakodómérlegei, szállítószalag, siló-mérő, vagy hozam és vetéstámogató rendszerei, valamint permetező-elektronikái mellett, a Groeneveld és Bekamax, és számos olasz gyártó kézi és központi zsírzó-termékeit kínáljuk a hazai mezőgazdasági vállalkozásoknak.

Elolvasom



Milyen volt a termés 2019-ben?

Milyen volt a termés 2019-ben?

A Gabona Control kiemelkedő tapasztalattal rendelkező szakember gárdája három évtizede szolgálja megelégedéssel partnereit szabványos mintavétellel, rakodás felügyelettel, valamint akkreditált laboratóriumi vizsgálatokkal a hazai és export piacon egyaránt.

Elolvasom



Nagy István a baromfi import feltételeinek soron kívüli felülvizsgálatát kezdeményezte az Európai Bizottságnál

Nagy István a baromfi import feltételeinek soron kívüli felülvizsgálatát kezdeményezte az Európai Bizottságnál

Nagy István agrárminiszter a koronavírus-járvány baromfi ágazatra gyakorolt negatív hatásainak mérséklésére és az ebből fakadó jelenlegi helyzet megoldására levélben fordult az Európai Bizottsághoz. A miniszter a harmadik országokból származó import feltételeinek soron kívüli felülvizsgálatát kezdeményezte levelében Phil Hogan-nél, a bizottság kereskedelmi biztosánál

Elolvasom



Söripari melléktermékek hasznosításába kezd a Pécsi Sörfőzde Zrt.

Söripari melléktermékek hasznosításába kezd a Pécsi Sörfőzde Zrt.

A biológiai alapú sörfőzési technológiák fejlesztését és az ilyen sörök előállítása során keletkező melléktermékek hasznosítását kívánja megoldani a több mint 1,7 milliárd forintos kutatómunka eredményeként a Pécsi Sörfőzde Zrt. (PS Zrt.) - közölte projektet megvalósító csoport az MTI-vel.

Elolvasom



Több mint 2 millió hektáron vethetnek az idén tavaszi vetésű növényeket

Több mint 2 millió hektáron vethetnek az idén tavaszi vetésű növényeket

A tavaszi vetésű szántóföldi növények tervezett vetésterülete 2 millió 30 ezer hektár körül lehet az idén a tavaszi mezőgazdasági munkák helyzetét felmérő operatív jelentések szerint - derült ki a NAIK Nemzeti Agrárgazdasági Kutatóintézet honlapján közzétett összesítésből.

Elolvasom



Fenntartható szarvasmarha-tenyésztés  a XXI. században - Vonzó és dinamikus jövőkép

Fenntartható szarvasmarha-tenyésztés a XXI. században - Vonzó és dinamikus jövőkép

A 100 százalékban magyar magántulajdonú Inter-Mix Mezőgazdasági Kereskedelmi Kft. 1998-ban alakult. Fő tevékenységünk kezdetben borjak és tejhasznú tehenek takarmányozása, takarmány-kereskedelme, valamint takarmányo- zással kapcsolatos szakmai tanácsadás volt.

Elolvasom



Egyre több vágóhíd bezár az Egyesült Államokban

Egyre több vágóhíd bezár az Egyesült Államokban

Járai Judit, az MTI tudósítója jelenti: Több nagy húsfeldolgozó után immár egyre több vágóhíd is bezár az Egyesült Államokban a koronavírus-járvány miatt - derült ki az amerikai közszolgálati rádió (NPR) csütörtökön sugárzott riport-összeállításából. Az egyik legnagyobb húsfeldolgozó, a Tyson Foods csütörtökön jelentette be, hogy a járvány miatt átmeneti időre felfüggeszti az egyik marhavágóhídja tevékenységét az északnyugati Washington államban.

Elolvasom



Már igényelhető az ingyenhitel az agrárvállalkozások számára

Már igényelhető az ingyenhitel az agrárvállalkozások számára

Igényelhető hétfőtől a mezőgazdasági szektorban dolgozó vállalkozások részére a teljes kamat-, költség- és díjmentes új Agrár Széchenyi Kártya - közölte Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója.

Elolvasom



Folytatódik az osztatlan közös földtulajdon felszámolására indított program

Folytatódik az osztatlan közös földtulajdon felszámolására indított program

Továbbra is elkötelezett az Agrárminisztérium (AM) az osztatlan közös földtulajdon felszámolásában, ennek érdekében május 11-én folytatódik a 3 hektár alatti területű állami földek értékesítése - közölte Nagy István agrárminiszter a szaktárca pénteki közleménye szerint.

Elolvasom



A tartós csapadékhiány visszavetheti a gabona- és repcetermést

A tartós csapadékhiány visszavetheti a gabona- és repcetermést

Visszavetheti a gabona- és repcetermés mennyiségét a tartós csapadékhiány, mivel az elmúlt egy hónapban mindössze 4-44 milliméter eső esett az országban, ez 50-80 milliméterrel kedvesebb az ilyenkor megszokottnál - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) osztályelnöke az MTI érdeklődésére.

Elolvasom



Változatlan feltételekkel folytatódhat 2021 után is a tenyészkoca állatjóléti támogatási program

Változatlan feltételekkel folytatódhat 2021 után is a tenyészkoca állatjóléti támogatási program

Magyarország azon kevés országok közé tartozik, amely támogatásokkal ösztönzi az állattartó gazdákat azért, hogy az Európai Unióban (EU) előírt szigorú állatjóléti feltételeken túlmutató állatjóléti körülményeket biztosítsanak gazdaságukban. Ezek a többletfeltételek például nagyobb férőhelyet, az előírásokon felüli tartási viszonyokat, almozást és takarmányozást jelentenek, amelyek által jelentősen javulnak a haszonállatok körülményei - közölte az Agrárminisztérium (AM) csütörtökön az MTI-vel.

Elolvasom



Zökkenőmentesen indult az egységes kérelmek beadása

Zökkenőmentesen indult az egységes kérelmek beadása

Május 15-ig van lehetőség a kérelmek szankciómentes benyújtására, amelyben a NAK falugazdászai is segítik a gazdálkodókat. A korábbi években a támogatási kérelmek évi mintegy 70 százalékát a kamara falugazdászai adták be, akik 2014 óta több mint 1000 milliárd forint forrás megszerzésében segítették a gazdálkodókat - tették hozzá.

Elolvasom



Vízgazdálkodási fejlesztés kezdődik a Hajdúhátságon

Vízgazdálkodási fejlesztés kezdődik a Hajdúhátságon

Kincses Dániel, a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság (TIVIZIG) műszaki igazgatóhelyettese elmondta: a Hajdúhátsági Többcélú Vízgazdálkodási Rendszer (HTVR) fejlesztésére az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) és a TIVIZIG konzorciuma több mint 2,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert. A Környezet és energiahatékonysági operatív program (Kehop)keretében megvalósuló beruházás eredményeként a Keleti-főcsatorna vizének átvezetésével és visszatartásával javul a térség vízellátása.

Elolvasom



Üzembe helyezte az országos jégkármérséklő-rendszert az agrárkamara

Üzembe helyezte az országos jégkármérséklő-rendszert az agrárkamara

Az agrárkamara szerdai közleménye szerint a NAK által kiépített jégkármérséklő-rendszer minden évben több milliárd forint kárt előz meg a mezőgazdaságban, emellett lakossági, ipari, állami létesítményeket, ingatlanokat és ingóságokat is védi. Kiemelték, hogy idén, a koronavírus-járvány terjedésének megakadályozása érdekében a NAK egyedi munkavégzési folyamatokat vezetett be már a rendszer előkészületi munkái során is

Elolvasom



Nébih: kártalanítás kérhető a napos baromfik meghiúsult kihelyezése után

Nébih: kártalanítás kérhető a napos baromfik meghiúsult kihelyezése után

Állami kártalanítás kérhető napos baromfik leölésére, ha a madárinfluenza miatt meghiúsult a kihelyezésük - közölte a honlapján szerdán a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

Elolvasom



új exporttámogatási és beruházás ösztönzési programot indít a kormány

új exporttámogatási és beruházás ösztönzési programot indít a kormány

Új exporttámogatási és beruházás ösztönzési program elindításáról döntött a kormány - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a szerdai kormányülést követően az MTI-nek A tárcavezető kifejtette: a magyar gazdaság teljesítményét alapvetően meghatározzák a külpiaci eredmények, és az elmúlt években a magyar vállalatok nagyon sokat tettek azért, hogy az exportpiacokon sikerrel szerepeljenek. "Most ezeket a sikereket kell megvédenünk" - tette hozzá.

Elolvasom



Feldman Zsolt: ingyen hitelt vehetnek igénybe a gazdákFeldman Zsolt: ingyen hitelt vehetnek igénybe a gazdák

Ingyen hitelhez juthatnak a gazdák az Agrár Széchenyi Kártya folyószámlahitelével - mondta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára szerda reggel a Kossuth rádió Jó Reggelt, Magyarország című műsorában.

Elolvasom



Nagy István: újabb jelentős döntések az agrárium támogatására

Nagy István: újabb jelentős döntések az agrárium támogatására

Június végéig mentesülnek más gazdasági területekhez hasonlóan a munkáltatók a munkavállalóik munkabérei utáni közterhek megfizetése alól a turizmus és a vendéglátás kényszerű szüneteltetése miatt leginkább bajban lévő ágazatokban, így a díszkertészeknél, a bor- és szőlőtermelőknél, a pálinka-előállítóknál, a kisüzemi sörfőzdéknél és a vadgazdálkodási szolgáltatóknál is - közölte Nagy István agrárminiszter az operatív törzs keddi online sajtótájékoztatója előtt.

Elolvasom



A vadkárok megelőzéséhez a gazdák és a vadászok szoros együttműködése szükséges

A vadkárok megelőzéséhez a gazdák és a vadászok szoros együttműködése szükséges

Kezdődik a napokban a vadkároknak egyik leginkább kitett kultúra, a kukorica vetése, ezért a vadkárelhárítások megtervezéséhez, hatékony kivitelezéséhez a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és az Országos Magyar Vadászati Védegylet szorgalmazza a gazdák és a vadászatra jogosultak szoros együttműködését.

Elolvasom



EcoNova – Megújuló energia rendszerek teljes körűen

EcoNova – Megújuló energia rendszerek teljes körűen

Az EcoNova a környezetbarát, innovatív technológiák terjesztését, megújuló energiaforrások hasznosítását tűzte ki célul. Úgy gondoljuk, hogy a megújuló energiák hasznosítása: befektetés. Nemcsak pénzügyi befektetés, de befektetés egy tisztább, fenntarthatóbb jövőbe, környezetünk védelme, gyermekeink érdekében is. Egy hosszútávú befektetés célja a legmagasabb stabil hozam elérése, a legnagyobb biztonság mellett.

Elolvasom



SZÁRÍTÓK, MEZŐGAZDASÁG, PETKUS-Közép-Európa Kft.

PETKUS - a gazdaságos technológia!

A beruházások tervezési és előkészítő fázisában saját tervező tevékenységet végző munkatárssal állunk partnereink rendelkezésére, hogy a legoptimálisabb megoldások kerüljenek megajánlásra, valamint minél megalapozottabb legyen a partneri elképzelés megvalósíthatósága és a pályázati megfelelőség teljes kiszolgálása!

Elolvasom

TURBOTUNING JÓSZÁGAINAK! VERSENYELŐNY – KOMPROMISSZUMOK NÉLKÜL!

TURBOTUNING JÓSZÁGAINAK! VERSENYELŐNY – KOMPROMISSZUMOK NÉLKÜL!

Mind az állattartással foglalkozó kistermelőknek, mind a nagytermelőknek húsbavágó kérdés a versenyelőny: a termelt áru versenyképessége a piacon és az asztalon.
Nem versenyre kelünk. Aki a pályán van, annak a verseny nem választás kérdése, hanem adva van! Vannak győztesek és vannak vesztesek.

Elolvasom



Megbízható, ipari kompesszorok Belgiumból és pneumatikus kéziszerszámok közvetlen, 
							magyarországi hivatalos forgalmazótól, tapasztalt 
							  szervizháttérrel.

Kompresszorra mindenkinek szüksége van, de nem mindegy hogy milyenre!

A gépesített mezőgazdasági terményfeldolgozás, termékelőállítás és karbantartás nélkülözhetetlen hozzátartozója a sűrítettlevegő felhasználás mely korszerű kompresszorok nélkül manapság elképzelhetetlen.

Elolvasom



Tavak, csatornák vízszigetelésének nehézségei

Tavak, csatornák vízszigetelésének nehézségei

Különböző okok miatt épít valaki tavat, csatornát. Előfordulhat, hogy a katasztrófavédelem írja elő a tűzivíztározó építését vagy jogszabályoknak kell megfelelni a tárolás módjával, pl. hígtrágyatárolásra épített tavak esetében.

Elolvasom



Prémium minőségű tetőfedő és homlokzati lemezek – Egyedi színek és bevonatok

Prémium minőségű tetőfedő és homlokzati lemezek – Egyedi színek és bevonatok

Az acél alapanyagból hengerelt tetőfedő és homlokzati falburkoló lemezek 15-20 éve váltak népszerűvé az ipari és mezőgazdasági felhasználók körében.

Elolvasom



RAKTÁRI MINTAVÉTELEZÉS, AKKREDITÁLT LABORATÓRIUM, Gabona Control, Concordia Közraktár Zrt.

Milyen paraméterek szerepeljenek a minőségi certifikáton?

A Gabona Control kiemelkedő tapasztalattal rendelkező szakember gárdája három évtizede szolgálja megelégedéssel partnereit szabványos mintavétellel, rakodás felügyelettel, valamint akkreditált laboratóriumi vizsgálatokkal, a hazai és export piacon egyaránt. 2000-ben nálunk nyílt meg az első kereskedelmi célú GMO laboratórium az országban.

Elolvasom



TALAJÖSSZETÉTEL VIZSGÁLAT, Aktivit Kft.

Heraklith Agro – Fagyapot és ásványgyapot hang- és hőszigetelési termékek alkalmazása az állattartásban

A Heraklith Agro rendszer elemei:
- Heraklith Agro fagyapot lapok (2000x600x25mm)
- Knauf Insulation ásványgyapot hőszigetelés (pl. MPN Plus 037, Mineral Plus 039)
A Heraklith Agro fagyapot lapok 2 mm-es szálszerkezettel, kizárólag fehér cement kötőanyaggal, 2000 x 600 mm-es táblaméretben, 25 mm vastagságban készülnek. A lapok festhetőek – a gyári fehér festés ill. élképzés opcionális lehetőség. Nem éghető (A2), növeli az épület tűzállóságát!

Elolvasom



Tej-feldolgozás, sajtkészítés

Tej-feldolgozás, sajtkészítés

Vannak vélemények, miszerint a hagyományos termékeket a régi módszerekkel és eszközökkel kell előállítani. A mai higiéniai elvárásoknak viszont meg kell felelni, és ehhez már a mai előírásokat kell betartani. Ma már nem készülhetnek az eszközök fából (mint például régen a vajköpülő) vagy aluminiumból (mint régen például a tejeskannák, tárolóedények).

Elolvasom

Ellenálló almafajták az Agromash Expon, A Holland Alma Kft.

A mikrogranulált starter műtrágyák hazai jelentősége

Az Allegro® fajtát a kísérletező kedvű faiskolában csak „rezisztens júliusi Gála”-ként aposztrofálják. Ellenálló képessége mind varasodással, mind lisztharmattal szemben tökéletes. A fajta növekedési erélye gyenge közepes, tehát sűrűbb térállásban is telepíthető a megszokottnál bármilyen alanyfajtán. Nagyon korán fordul termőre és rendszeresen terem. Értékes tulajdonsága, hogy július közepén terem, ezáltal nagyon jó piacbevezető fajta, széthúzható vele a szüreti munkacsúcs.

Elolvasom

Vetőmag, Növényvédelem, Mezőgazdasági gépek, Állattenyésztés & Állategészségügy, Kertészet, 
						  AgriMore, Kleffmann és Partner Kft.

A mikrogranulált starter műtrágyák hazai jelentősége

A starter műtrágyák használatával a növények korai fejlődéshez szükséges tápelemeket tudjuk biztosítani, lehetőleg azonnal felvehető alakban. Ennek egy speciális formája az utóbbi években egyre szélesebb körben terjedő tápanyagutánpótlási technológia, a mikrogranulált műtrágyák alkalmazása. Bár fajlagosan drágábbak, előnyük mindenképpen bizonyított.

Elolvasom

MEZŐGAZDASÁGI GÉPÉSZTECHNIKUS, TRAKTOROS JOGOSÍTVÁNY, ÖSZTÖNDÍJ, KERTÉSZ, Galamb József Mezőgazdasági 
						  Szakgimnázium és Szakközépiskola

Galamb József Mezőgazdasági Szakgimnázium és Szakközépiskola

Mezőgazdasági gépésztechnikus, mezőgazdasági technikus és élelmiszeripari gépésztechnikus szakgimnazista diákjaink részére az országban egyedülálló plusz lehetőségeket kínálunk. Az iskola nyertes pályázatainak köszönhetően, angol nyelven oktatja az informatikai ismereteket, melyekből tanulóink 10. osztály végén, angol nyelven vizsgázhatnak, hogy megszerezhessék az Európai Unió által is elismert szakképesítést.

Elolvasom

PETKUS – minden ami terménykezelés!

Minden ami terménykezelés!

A szárító érintőképernyős kijelzéssel és PLC vezérléssel üzemel, de a teljes technológiai sor irányítása is PLC vezérléssel történik, amelynek fontos elemei a kiváló minőséget biztosító PETKUS elő- és utótisztítók, a különféle PETKUS anyagmozgatók, serlegesfelvonók, szállítószalagok, rédlerek, így a teljes beruházás egy gépgyártótól kerülhet beszállításra a pályázatnak megfelelően 10 t/ó-s teljesítmény-lépcsőkkel 60 t/ó-ig.

Elolvasom

PETKUS – minden ami terménykezelés!

Paulowniák lehetséges szerepe a talajélet helyreállításban

Mai világunkban egyre erősebbek a klímaváltozással kapcsolatos hangok, gyakrabban olvashatunk cikkeket a témával kapcsolatban. Szerencsére többen felismerték, hogy ez nem valami átmeneti divat, sikk, vagy újdonság, amit meg lehet lovagolni. Az mindenképpen jó, hogy felismertük valós problémáról van szó és nagyon is valós veszélyekkel nézünk farkasszemet. Gondolhatnánk, nincs akkor itt semmi gond, a dolgok jó irányba haladnak, de sajnos ez nem így van.

Elolvasom

A járvány gazdasági hatásai eltérően érintették a kereskedelmi ingatlanpiac részeit

A járvány gazdasági hatásai eltérően érintették a kereskedelmi ingatlanpiac részeit

A koronavírus-járvány gazdasági hatásai eltérően érintették a kereskedelmi ingatlanpiac szegmenseit: a turizmushoz és a vendéglátáshoz kapcsolódó ingatlanoknál azonnal jelentkeztek likviditási problé-mák, a logisztikai ingatlanszektor viszont a járvány hatására átalakuló ellátási és kereskedelmi csatornák (e-kereskedelem) miatt a kibontakozó változások nyertese is lehet - közölte a Deloitte hétfőn az MTI-vel.

Elolvasom

Az Erdő álma címmel hirdetett szépirodalmi pályázatot az idén a debreceni Nagyerdőért egyesület

Az Erdő álma címmel hirdetett szépirodalmi pályázatot az idén a debreceni Nagyerdőért egyesület

Az Erdő álma címmel hirdette meg az idén országos vers- próza- és meseíró pályázatát a Debreceni Nagyerdőért Természetvédelmi és Kulturális Egyesület

Elolvasom



Mintegy 16 ezer erdei fülesbagoly telelt Magyarországon

Mintegy 16 ezer erdei fülesbagoly telelt Magyarországon

Mintegy 16 ezer erdei fülesbagoly telelt Magyarország 631 településének 871 helyszínén a felmérések szerint - közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME)

Elolvasom



Lehetővé válik a külföldi idénymunkások foglalkoztatása a mezőgazdaságban

Lehetővé válik a külföldi idénymunkások foglalkoztatása a mezőgazdaságban

Nem csak a határ menti, de a szomszédos országokból távolabbról érkező idénymunkások is részt vehetnek a mezőgazdasági betakarítási munkákban, ami főként a kertészeti ágazatnak jelent komoly segítséget a koronavírus-járvány okozta károk mérséklésében - ismertette a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara az erről megjelent kormányrendelet-módosítást csütörtökön.

Elolvasom



Május 31-ig kell elkészíteni a 2020. évi élelmiszerlánc-felügyeleti díjbevallást

Május 31-ig kell elkészíteni a 2020. évi élelmiszerlánc-felügyeleti díjbevallást

Az idén is május 31-ig kell benyújtani a 2020. évi élelmiszerlánc-felügyeleti díjbevallást az élelmiszerlánc szereplők többségének, azonban a járványhelyzetre tekintettel a vendéglátás, a közétkeztetés és a turisztika ágazatokban érintett cégek esetében szeptember 30-ra módosul a határidő - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal

Elolvasom



Meghívó Ültetvény és gépbemutatóra

Meghívó Ültetvény és gépbemutatóra 2020. Július 22. Csobád

Több fórumon zajlott a vita, hogy van e, volt e értelme a fagyok előtti és utáni kondicionáló kezeléseknek. A kötődés és a tisztuló hullások után egyértelműen látszik, hogy azok döntöttek helyesen, akik éltek a magas aminosav, bór, cink, borostyánkősav tartalmú készítmények használatával.

Elolvasom